Rólam és arról, ahogyan az esküvőket dokumentálom
A kamera mögött 2014 óta
Sziasztok! Magyar István vagyok, Budapesten élő dokumentarista esküvői fotós. Az elmúlt tíz évben sokfelé vitt a munkám: többek között Magyarországon, Nagy Britanniában, Olaszországban, Görögországban is dokumentálhattam esküvőket. Skóciában tizennyolc évig éltem, így ott mindig otthon érzem magam, amikor repülőre kell szállni egy esküvő kedvéért.
A fotózás számomra nem látványgyártás, hanem megfigyelés
Embereket fotózok, akik éppen esküvőn vannak
Szeretem figyelni az embereket, amikor önmagukat adják. Az apró spontán pillanatokat, ahogyan maga a nap köti le a figyelmüket, és nem a kamerára koncentrálnak. Az a célom, hogy mindenki teljesen jelen tudjon lenni és megfeledkezzen arról, hogy a fotós kattintgat.
Nem lépek közbe hogy egy pillanatot újragyártsak. A napot úgy örökítem meg ahogy alakul, beleavatkozás nélkül. Számomra az igazi munka és a kihívás az, hogy készen legyek azokra a spontán pillanatokra, amiktől a nap egyedivé és emlékezetessé válik.
Hogyan dolgozom az esküvőn
Három dolog, ami minden esküvőmre igaz. Legyen az húsz fős összejövetel egy kis magyar faluban vagy kétszáz vendéget számoló ünneplés Toszkánában.
01 / Diszkrét
A ti napotok
Irányítás helyett teret hagyok és a háttérből dolgozok. Figyelek, várok, mozgok. Keresem azokat a pillanatokat, ahol az emberek megfeledkeznek rólam; és önmagukról is. Nem vagyok tolakodó, és nem vagyok passzív sem. Vadászom a pillanatokat.
02 / Önazonos
a ti érzelmeitekkel,
Ha kényelmesen érzitek magatokat, a képek is természetesek lesznek. Célom, hogy olyan képek szülessenek, amiken felismeritek magatokat. Könnyedséget, akár humort sugároznak; mert ezzel a megközelítéssel lettek is elkészítve.
03 / Természetes
erőlködés nélkül.
A párfotózásnál sem pózoltatok, nem alakítom stúdióvá a helyszínt. Sétálunk egyet és hagyom hogy egymásra figyeljetek, ne a kamerára. Egy-egy apró irányítás itt-ott, de a képek nem rendezettek. Ettől érződnek valódinak.
Amit fotósként nyújtok - és amit nem
Korán érkezem.
Szeretném megismerni a helyszínt és az embereket, mielőtt bármi elkezdődik.
A napot fotózom, nem egy listát.
A csoportképeket szívesen elkészítem, amit valóban szeretnétek. A nap többi része dokumentarista lesz.
Ott vagyok, amikor számít.
Jelen vagyok, folyamatosan figyelek. Készen állok, mikor valami spontán és emlékezetes történik.
Valósághűen szerkesztek.
Természetes szín, természetes fény, nehéz szűrők nélkül. A nap, ahogy valójában kinézett.
Nem rendezek meg pillanatokat.
A pillanatok történnek. Ez a lényegük. Nem kérem, hogy találjuk ki őket, vagy álljatok be úgy ahogy egy képen láttam az interneten.
Nem csinálok produkciót a napból.
Az esküvő az esemény. Én vendég vagyok kamerával.
Nem spórolok az idővel.
Ha egész napos, akkor egész napos. A fotózást nem fogom rovidebbre. Szívesen kezdek korán és maradok ha érdemes.
Nem tűnök el átadás után.
Albumok, utánnyomatok, kérdések évekkel később is; itt vagyok. A munkát hosszú távra archiválom.
A kamerán túl
Szeretem az egyszerű dolgokat
Hegyekben túrázni. Jó könyveket olvasni. Finom kávét inni. Teniszezni, ha az idő engedi. Természetben lenni.
Minimalista vagyok. Azt gondolom, ez a munkán is látszik.
Foglalhatóság
Ha a dátum szabad,
a tiéd
Elég egy rövid üzenet a dátummal, a helyszínnel és egy mondattal rólatok. Általában egy napon belül válaszolok.